Véradás a Vásárcsarnokban

2018. január 18-án délelőtt a Véradó dolgozói ismét a Vásárcsarnokba érkeztek az idei első véradás kapcsán. Ebben az évben várhatóan még két alkalommal helyet fogunk biztosítani a további véradásnak a folyamatos vérhiány leküzdésének segítésére.

A 2017-es évben a Vásárcsarnok 3 alkalommal szolgált a véradás színhelyéül. Az orszában folyamatos jelleggel küzdünk a vérhiánnyal, ezért fontosnak tartjuk, hogy a Vöröskereszttel együttműködve segítsük a vér utánpótlást. Örömmel tapasztaljuk, hogy a rendszeres véradókon túl (akik telefonhívásra érkeznek az adott helyszínekre) a Csarnok Üzletház dolgozói, az üzletek bérlői, tulajdonosai és alkalmazottai is több ízben hozzájárultak a véradás sikerességéhez.

Idén is folytatni kívánjuk ezt a fajta "kezdeményezést", ezért 2018. január 18-án, csütörtökön délelőtt ismét Véradás volt a Vásárcsarnok emeletén,  a 101-es üzlethelyiségben! 

Minden csepp vér számít, hiszen embertársainkat segíthetjük vele a gyógyuláshoz. 
Ezen alkalommal 22 főből 19 sikeres véradás történt, ami azt jelenti, hogy 57 esetben kerülhet felhasználásra a vér.

Még egyszer köszönet minden Véradónak!