Mini Műhely Riport - Mazsi Műhelye

LEHETSZ TE IS 10.000-BÕL AZ AZ EGY (beszélgetés Mikolánné Danajka Biankával, a Mazsi Műhelye kézműves lakásdekor tulajdonosával)



Bianka
kezei közül csodaszép asztaldíszek, kopogtatók és a szivárvány minden színében tündöklő kézműves dekorációk kerülnek ki, amit főként közösségi oldalán értékesít. Saját műhelyét támogatás segítségével alakította ki a Kanizsa melletti kistelepülésen, Murakeresztúron.



• Mióta foglalkozol kézművességgel? 

Mindig is szerettem a saját környezetemet magam díszíteni, formálni, alakítani, de tudatosan csak mintegy 2 évvel ezelőtt kezdtem el készülni arra, hogy a hobbim a hivatásom is lehessen.

• Mi az, ami ebbe az irányba indított el?

Már korábban elkezdtem gyerekrendezvényekkel foglalkozni, ami főleg a nyári időszakra koncentrálódott. Így adta magát a gondolat, hogy ezt a tevékenységet ki lehetne egészíteni egy olyan, nem ennyire szezonális elfoglaltsággal, ami egyébként a szívem csücske is. Tudtam a második kisfiam hamarosan „kiröppen” óvodába, úgyhogy a rengeteg felszabaduló időm nagyszerű lehetőségnek kínálkozott az elinduláshoz. 

• Kizárólag ezzel foglalkozol, vagy munka melletti kiegészítő tevékenységként csinálod a szebbnél szebb díszeket?

Csak ez az a munka, amivel most kitöltöm az időmet és bátran állíthatom, hogy nincs is annál jobb, amikor az embernek a hobbija a hivatása is. Nem mondom, vannak olyan időszakok a munkámban, amikor megunom, ha a felmerülő igények miatt egy-egy dísz sorozatgyártásával kell foglalkoznom. Ugyanakkor mégis mindig megtalálom a mindennapokban és a kreatív kézműveskedésben a kihívásokat és a szépséget. 

• Kaptál bármilyen segítséget az elinduláshoz? Akár pénzügyi támogatást, akár szakmai ötleteket? 

Az elindulásban nagy segítség volt a Munkaügyi Központ vállalkozás indítását támogató programja, aminek tulajdonképpen a murakeresztúri kis műhelyem megépítését köszönhetem. 

• Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnék megvalósítani régóta dédelgetett álmaikat?

Én bátorítanék mindenkit, hogy akinek megvan rá a lehetősége, az igenis éljen az ilyen pénzügyi segítségekkel. Sokan próbáltak engem is elriasztani az elején, azzal, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy pont rám esik a támogatók választása. De kérdem én, miért ne lehetnék pont én 10.000-ből az az 1!? És láss csodát, nekem lett igazam!
Nem kell megriadni már az elején! Igen, utána kell járni, és igen, lehet, hogy sok papírmunkával is járhat, de ha újra kellene döntenem, ma is ugyanígy tennék. Az álmainkért kezünkbe kell venni az irányítást.

• Mivel fogod várni az érdeklődőket március 24-én a Vásárcsarnokban a mini-műhelyedben?

A húsvét közeledtével adja magát a lehetőség, hogy húsvétváró asztaldíszt és kopogtatókat csináljunk. 
A programhoz kapcsolódó helyi kézműves nyeremény kosárban pedig megtalálható lesz az én asztaldíszem, vagy kopogtatóm is, amiben remélem legalább annyi öröme lesz annak, aki megnyeri, mint amilyen örömmel én készítem!